Ebben a felborult, bolond világban mely körbevesz nem könnyű megőriznünk belső EGYensúlyunkat. Ahhoz, hogy ne csupán bolyongjunk, sodródjunk, hanem céltudatos léptekkel haladjunk fontos tisztáznunk pár alapdolgot.
Minket embereket vágyaink irányítanak – akár bevalljuk, akár nem, akár elfojtjuk, akár nem – már csecsemőkorunktól fogva. Az általunk meghatározott célokra törekszünk, de utazásunk során valahol – rendszerint a serdülőkor szorongásai környékén – valami furcsa zavarodottság lesz úrrá rajtunk. Elhomályosulnak gyermekkorunk egyszerű céljai és azzal foglalkozunk amivel a környezetünk véleménye szerint foglalkoznunk kell. Elszakadunk saját belső világunktól, attól a végtelen szervező elvtől, mely formába önt és értelemmel tölt meg. Megkérdőjelezzük vágyainkat, kételkedni, félni kezdünk. Hiszen elszakadtunk önmaguktól. A környezetünknek abban igaza van, hogy rendelkezzünk egyértelmű céllal, legyünk céltudatosak, de sose felejtsük el mit is akarunk valójában. Mi is az életcélunk?
A történelem ismert egyéniségei, mint Garibaldi, Nagy Sándor, Semmelweis, Gandhi, Mandela, Teréz anya, a dalai láma oly tisztán látták maguk előtt életcéljukat, hogy úgy vonzották életfeladatukhoz az embereket, akár a fény a molylepkét.
Fontos azonban hozzátennem, hogy nem szükséges történelmi hősnek, világmegváltónak, tanárnak, orvosnak vagy egyetemi professzornak lenni, hanem mindenkinek a saját életén, pillanatnyi mikromilliőjében kell megvalósítania ezt, legyen akár családanya, kazánkovács vagy takarítónő.
Vannak olyan emberek akik a túlságosan heves érzelmeiket akarják harmonikus kapcsolatokra átalakítani. Sokan az önállóság elsajátítása miatt vannak itt, vagyis azért, hogy ne legyenek valakinek a „függvényei”. Meg kell tanulniuk egyedül dönteni, még akkor is, ha párkapcsolatban élnek. Megint mások az egoizmus leküzdéséért, a belső béke kialakításáért, vagy az öncélúság helyett a gondoskodó szeretet, másokért való élés megtanulása véget vannak itt. Megint mások a túlzott kötődéstől – a tárgyi világhoz, az anyaghoz – szeretnének szabadulni. Ők jó ha megtanulják, hogy olyan értékeket tartanak és tartottak fontosnak, amelyeket nem vihetnek át a túlsó partra. Sokan hajlamosak álomvilágban élni, elmenekülni a valóságtól, nekik az analitikus gondolkodás elsajátítása a feladatuk. Vannak akik a kitartást, hűséget, barátságosságot, jóindulatot és türelmet sajátítják el éppen a jelenben, hogy mások bizalmával ne éljenek vissza, hogyha valakire nincs szüksége, akkor nem dobhatja el úgy, mint egy használt papírzsebkendőt. Megint mások az önállóságot, a kezdeményezőkészséget, az egyéniséget, valamint a vezetői képességeit művelik ki éppen. Az életfeladata megkívánja a bátorságot és az egyéni kezdeményezőkészséget, mert a felfedezés és az úttörő munka is hozzátartozik. Meg kell tanulniuk saját ösztöneikre és belső iránymutatásaikra hallgatni. S a felsorolások száma végtelen, mert ahány ember, annyi lecke 🙂
